Hirdetmények
HÁZIREND

Nemzetek Háza Bajza utcai ingatlana használatával kapcsolatos
HÁZIREND
A Nemzetek Háza Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetségének (NHNKBTSZ) Elnöksége a Szövetség Bajza utca 54. magasföldszint 1/1. szám alatti ingatlana (továbbiakban: rendezvény-helyisége vagy a Szövetség helyiségei) használatának Házirendjét – a vonatkozó jogszabályok, önkormányzati rendelet és a 1062 Budapest Bajza utca 54. Társasház házirendje betartására vonatkozó kötelezettségre tekintettel és azokkal összhangban - az alábbiak szerint állapítja meg:
1.) A Szövetség rendezvényi helyiségét főszabályként a Szövetség Fővárosi Bíróságnál bejegyzett tag(társaság)jai, illetve az általuk meghívott vendégek , használhatják. A rendezvényi helyiség célnak megfelelő, rendeltetésszerű, e házirendnek is megfelelő használatáért az adott rendezvényt folytató tagszervezet a felelős.
2)A Szövetség helyiségeiben az NH Szövetség Alapszabályával összhangban álló, a tagszervezetek kulturális vagy szervezeti rendezvényei tarthatók, politikai, vallási rendezvények nem.
3)A tagszervezetek a helyiség iránti igényüket írásban (elektronikus úton vagy postán) a rendezvény témájának, megnevezésének, valamint időpontjának (naptári nap, óra) pontos megjelölésével a Szövetség Ügyeletesénél jelezhetik, aki – az addig beérkezett foglalásokat is figyelembe véve, illetve szükség esetén az Elnökség megfelelő tisztségviselőjével történő egyeztetés alapján – engedélyezi a várható igénybevételt. Az igényeknek legalább két héttel a kért teremigény időpontja előtt kell beérkeznie az Ügyeletes részére, aki tárgyév január 1-jétől június 30-ig az első félévre, tárgyév július 1-jétől december végéig a második félévre fogadhatja be azokat. Amennyiben egy tagszervezet által tervezett rendezvény meghiúsulása várható, e szervezetnek – amint teheti – jeleznie kell ezt az Ügyeletesnek.
4)A rendezvényért felelős tagszervezet biztonsági okokból köteles a résztvevőket legkésőbb a belépéskor (legalább: név; tag/vendég; elérhetőség szerint) regisztrálni. A rendezvényi helyiség maximális befogadóképessége 50 fő.
5)A tagszervezetek kötelesek a rendezvényük után a helyiségeket és a berendezést a rendezvényük kezdési állapotára visszarendezni, azaz olyan állapotban hagyni, hogy a következő rendezvény megfelelő megtartását ne akadályozza semmi. (A rendezvényt szolgáló eszközök: kávéfőző, vízmelegítő, poharak, csészék stb. rendeltetésszerűen használandók és használat után megtisztítandók.)
A laptop, vetítő, másoló/nyomtató az Ügyeletes felügyelete alatt használható, használat után az eszközöket el kell zárni.
6)A Szövetség rendezvényi helyiségeihez az elnök és a főtitkár által kijelölt személyek rendelkeznek kulccsal, akik aláírásukkal igazolják a kulcsok átvételét és azt, hogy azokat csak a Szövetség céljaival összhangban álló rendezvények és tevékenységek, illetve az ingatlan takarítása, karbantartása stb. lehetővé tétele esetében használják (Idegen, takarító, szerelő stb. csak az Ügyeletes, vagy kulccsal rendelkező tag jelenlétében tartózkodhat a helyiségben.)
7)A tagtársaságok postája az erre fenntartott gyűjtő dobozokban tartandó, sürgős küldemény érkezéséről az Ügyeletes a Társaságokat értesíti.
8) Amennyiben a tagtársaságok Alapszabály szerinti szokásos tevékenységét nem zavarja, rendezvényi-helyiségek - az ide vonatkozó érvényes jogi és pénzügyi szabályok, valamint a házirend betartásával – ideiglenesen bérbe adhatók, amelyről az Elnökség dönt.
Budapest, 2024. június 8.
Elfogadta a NH Szövetség Elnöksége