Fő tartalom átugrása

Rendezvények és hírek

A Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság felhívásai: konferencia és gyermekrajz-pályázat

   személyesen és zoomon

A MEBT ÓEB Növények és éghajlat címmel az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeummal és a Magyar Mezőgazdasági Múzeummal együttműködve rendezi meg soron következő konferenciáját, amely 2025. január 27. és 31. között lesz Budapesten, online és offline formában
 valamint
"Szent Család Egyiptomban" - Pályázati felhívás általános iskolás és középiskolás diákok részére (6-19 év)   2024.10.21. – 2024.11.17.

A konferencia témájához kapcsolódóan várunk szakmai előadásokat az egyiptológia, orvostörténet, etnológia, földrajz és kapcsolódó tudományterületekről. Egy adott régió növényzetét több tényező határozza meg, amelyek közül az egyik legfontosabb elem az éghajlat. Az évezredek során a Föld éghajlata jelentős változásokon esett át, melyek hatása erőteljesen befolyásolta ennek a flórának az alakulását, amely aztán tovább hatott az állatvilágra és az ember életére. Egyesnövények az éghajlat változás hatására elszaporodtak, mások kipusztultak, voltak, amik alkalmazkodni tudtak, másoknak az emberi tevékenység tette lehetővé a túlélést, mások természetes folyamatok eredményeként feltűntek. A kereskedelem, utazások, hódítások szintén hozzájárultak új és új növények betelepítéséhez, melyek fennmaradása j hazájukban a körülmények függvényében – köztük jelentős mértékben – az éghajlattól függően alakult. Ezeknek a jelenségeknek a vizsgálata térben és időben is sok tapasztalatot nyújthat, és népirajzi, orvostörténeti, gazdaságtörténeti, sőt társadalmi és politikaitörténeti tanulságokkal is szolgálhat. Várjuk BA, MA, PhD hallgatók jelentkezését is.
Elsősorban a következő témákban várunk előadásokat
– adott növény használata különböző korokban, ill. ennek hatása az adott kultúrára
– táplálkozás változása az éghajlati kitettség hatására
– növényekhez kapcsolódó szokások kialakulása, változása, betegségek alakulása
– növényi alkalmazkodás módjai, a változás hatása egyes fajokra formai és fitokemikáliák szempontjából
– különböző kultúrák növényválasztása adott funkció / feladatkör betöltéséhez
– idegenhonos növények megtelepedése, adaptációja, hatása környezetükre
– klímatolerancia, az egyes klímákhoz alkalmazkodott fajok jellemzői, életképesség,
– klíma hatása a növénytermesztésre, gyógynövény felhasználásra – hőmérséklet, csapadék mennyisége és megoszlása, változás módja, hatása a talajra ill. ennek visszahatása
A konferencia ingyenes.
A regisztráció határideje november 15.
A kiválasztott résztvevők munkáit az Aegyptus et Pannonia következő konferenciakötetében közöljük.
Ha bármi kérdése van, írjon a  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Várjuk jelentkezését!
Szervező Bizottság


"Szent Család Egyiptomban" - Pályázati felhívás általános iskolás és középiskolás diákok részére (6-19 év)   2024.10.21. – 2024.11.17.


A Magyar Egyiptomi Baráti Társaság és a Deák17 Galéria által meghirdetett pályázat és kiállítás célja, hogy közös gondolkodásra hívjon arról, hogy mit képviselhet ma számunkra a Szent Család útja.

Jézus születését követően apját, Józsefet álmában egy angyal arra figyelmeztette, hogy veszélyben vannak, így a Szent Család Betlehemből Egyiptom irányába menekült, amelynek története számtalan képzőművészeti alkotást és filmet ihletett meg. Annak ellenére, hogy az Újszövetség keveset ír Jézus Egyiptomban töltött gyermekéveiről, azokon a helyeken, ahol hosszú útjuk során megszálltak, később templomok és kolostorok jöttek létre, amely útvonal mára vallási zarándokúttá vált.

A pályázatra jelentkező magyar és egyiptomi gyermekek és fiatalok bemutathatják saját értelmezésükben a hosszú út állomásain, helyszínein történt eseményeket és a Szent család fogadtatását Egyiptomban. Emellett reflektálhatnak azokra – a napjaink Egyiptomának nemzeti és kulturális identitásában is fontos – törekvésekre, amelyek az útvonalon feltárt művészettörténeti, régészeti emlékeket és hagyományokat ápolják.

A pályázatra beérkezett és a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokból a Deák17 Galéria kiállítást mutat be 2024 decemberében. A kiállításon a zsűri által legjobbnak ítélt alkotások reprodukcióit tesszük közzé.

PÁLYÁZÓK köre:

Országos nyílt pályázat általános iskolás és középiskolás diákok részére, 6-19 éves korig.

RÉSZVÉTEL, ZSŰRIZÉS:

A pályázat ingyenes, részvételi díj nincs. Pályázni kizárólag digitális úton lehet, az oldal alján található online űrlapon keresztül. A digitálisan beküldött pályázatok közül szakmai zsűri választja ki a Deák17 Galériában kiállításra kerülő alkotásokat. A szervezők célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson tehetséges, fiatal alkotók számára.

Háttérinformáció a Szent család egyiptomi útjáról:
A koptok évszázadai A Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság kiadványa

A Pályázattal kapcsolatos TOVÁBBI Információ, pályázati jelentkezés:

Szent Család Egyiptomban – Deák17 Galéria

Pályázat KAPCSOLATTARTÁS:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36 1 796 2998



Nemzetek Háza

Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Közössége


1062 Budapest, Bajza utca 54. mf 1/1.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

+36 1 312 2156